2013. október 15., kedd

Vizsgák

    Több hét tanulás után végre  túl vagyok a vizsgáimon is. Ebben a félévben 3 tantárgyat kellett teljesítenem. (könyvelés, statisztika, informatikai rendszerek) Az eredményeket sajnos csak 2 hét múlva tudom meg, mivel írásbeli volt mindegyik megmérettetés, és még ki kell javítani őket. Abban biztos vagyok hogy sikerültek, de azért kíváncsi vagyok hogy mennyire. Az igazat megvallva keményebbek voltak, mint amire számítottam. Maga a vizsgakörülmény is nagyon szigorú volt. Érdekes, hogy egy nagy teremben több szakról több tantárgyból is vizsgáztak egyszerre a diákok. Külön saját névre szóló asztalhoz lehetett csak ülni. 3-féle formanyomtatványt kellett kitölteni, és előre nyomtatott vizsgalapra lehetett csak írni. Csak írószereket, számológépet, és vizet engedtek bevinni, miután kb. hárman ellenőrizték a személyazonosságomat. A 3 órás vizsga folyamán 3 percenként sétált el egy-egy vizsgabiztos az asztalom mellett. Egyszóval csalás vagy puskázás teljességgel kizárva.( nem mintha terveztem volna..) Bukás esetén nincs javítási lehetőség, újra fel kell venni a tantárgyat ( persze jó sok pénzért). Az eredményeket százalékban mérik, amibe az év közbeni dolgozatok és tesztek is beleszámítanak 40 %-ban. A vizsga tehát 60 %-ot ér. Összességében 50 %-ot kell teljesíteni hogy átmenjen az ember. Mivel szerencsére jól sikerültek az évközi munkáim, ezért csak 10-12%-ot kell elérnem az írásbeliken. Ezért gondolom, hogy biztosan átmentem. Úgyhogy most a megérdemelt vakáció következik februárig. Az időjárás is egyre melegebb (30 fok körül) , így strandolni is lehet már. A napsütéssel sajnos óvatosnak kell lenni, mert pillanatok alatt le lehet égni ha nem kenjük be magunkat naptejjel (saját tapasztalat).

   Újdonság, hogy elkezdtem autót is vezetni. Eddig ugyanis nem mertem kipróbálni a bal oldalon való közlekedést. Sokat segített, hogy sokat ültem már a Vili mellett, így megszoktam a fordított irányokat. Még az sem nagyon zavar hogy jobb oldalon van a kormány, de a sebváltót nagyon szokatlan bal kézzel kezelni. Erősen kell rá még koncentrálnom, hogy ne jobb kézzel keressem a váltót. Még jó hogy a pedálok és az index ugyanúgy vannak elhelyezve. 

   Ma először volt szerencsém részt venni egy fogadóórán a Dani sulijában. Nagyon érdekes és pozitív tapasztalat volt. 3 órakor értem oda a kezdésre, és a szülők mennyiségének láttán nem volt reményem hogy hamar végzünk. Egyébként kérték, hogy Danival együtt vegyünk részt a beszélgetéseken. Úgy tűnik itt ez a szokás. Mindenesetre olyan jól meg volt szervezve a találkozó, hogy 45 perc alatt végeztünk és 4 tanárral sikerült ez idő alatt beszélni. A bejáratnál már egy koordinátor fogadott, aki megmutatta hol kell regisztrálni ( aláírni hogy ott voltam), majd elkísért az egyik tanárnőhöz, aki szólt rögtön  a következő tanárnak, hogy számítson ránk mert mindjárt megyünk hozzá is. Így várakozások és fennakadás nélkül haladtunk teremről teremre. Egyszóval szervezettségből ismét jelesre vizsgáztak a helyiek. De ami a lényeg, hogy mindegyik tanár nagyon dicsérte Danit. Azt mondták hogy nagyon jól halad, ő a húzóerő az osztályban és jó példát mutat mindenkinek a magatartásával. A matektanár megjegyezte, hogy jóval előrébb tart a tantárgyi tudása, mint a többieké. Tesi tanárnő úgy jellemezte, hogy Dani a legnagyobb segítsége az órákon. (Mintha Anikó nénit hallottam volna.) Mindemellett végre hallottam Danit angolul kommunikálni. Itthon ugyanis nem nagyon szokott, ezért a tudását sem tudtam annyira megítélni. Miközben matek tanárbácsival beszéltem, simán bekapcsolódott Dani a társalgásba. Én naivan azt hittem hogy csak ül mellettem és nem nagyon érti miről beszélünk, de egyszer csak közbeszólt és elkezdett beszélni a tanárral. Kicsit ledöbbentem, de nagyon örültem neki.

    Nóri sulijában sajnos nem volt még szülői, de remélem ott is megszervezik. Ők most egy jövő heti iskolai fesztiválra készülnek. Pont ma mondta, hogy egy énekes csoportba be is került. Gondolom szerepelni fognak a rendezvényen. Kíváncsian várom.
    Ami viszont számomra a legfontosabb, hogy Nóri és Dani is feltalálják magukat a suliban, sikeresen beilleszkedtek és jól érzik magukat.