2013. november 6., szerda

Újabb tapasztalatok

   Az előző bejegyzésben említettem, hogy Nóri sulijában lesz egy fesztivál. Elmentünk, egész délután jól éreztük magunkat, és ismét szereztünk néhány érdekes tapasztalatot. Ha röviden kéne összefoglalni, akkor nekem leginkább az emberek pozitív hozzáállása, együttműködése tetszett leginkább a rendezvényen. Ezeken a képeken épp az iskola igazgatónője látható egy népszerű játék közben. A gyerekek a felső kép bal oldalán látható tárcsát célozták labdákkal, és amikor eltalálták, az igazgatónő a vízbe pottyant. Nagyon vicces volt. Később minden tanár sorra került, és persze mindenki a vízben kötött ki.
De szemmel láthatóan ők is nagyon élvezték a mulatságot. Minden osztály tartott táncbemutatót, majd a szülők is beállhattak táncolni a gyerekekkel. Ami minket leginkább meglepett, hogy nem kellett könyörögni az apukáknak és anyukáknak, gondolkozás nélkül rohantak, hogy részt vehessenek a közös táncban. Én próbáltam megúszni a dolgot, persze Nóra lányunk ezt nem hagyta annyiban, és nem úsztam meg a táncleckét. Ezen kívül rengeteg szórakozási lehetőség volt az iskola udvarán kialakítva. Egy kisebb vidámparkot építettek fel. Emellett 5-6 féle büfé (görög, kínai, palacsintás, fagyis stb.) és vásár is üzemelt. Este 20 perces tűzijáték zárta az eseményt. A délután során tudtam beszélgetni Nóri tanárnénijével, aki elmondta hogy nagyon jól halad Nóri a tanulással, és mennyire szereti őt tanítani. Végre láttam (és hallottam is) lánykánkat a barátaival kommunikálni. Eddig kicsit izgultam miatta, hogy sikerült-e tényleg beilleszkednie, de most minden kétségem elszállt. Ami igencsak meglepett, hogy milyen folyékonyan és könnyedén beszélt a barátaival. Már van is egy olyan barátnője, akikhez átment tegnap iskola után, és együtt töltötték a délutánt. Ennek nagyon örültem. 
    Dani is élményekkel teli jött ma haza a suliból. Úgynevezett karrier nap volt, ahol mindenféle szakma képviselői tartottak bemutatókat és tájékoztatókat a gyerekeknek, segítve ezzel a későbbi pályaválasztást. Daninak persze ennek ellenére sincs még ötlete, mi szeretne lenni ha nagy lesz. De még van ideje kitalálni.
     A hétvégén voltunk kirándulni is, és először láttunk vadon élő kengurukat az erdő szélén. Nagyon sok park és erdős terület van a városban, és a város környékén, így nem volt nehéz dolgunk. Ismerőseinktől hallottuk igazából, hogy merre (Mt. Cotton, QLD) szoktak látni kengurukat, így célirányosan indultunk. Kb 30 percnyire tőlünk egy erdős területen lehajtottunk egy mellékútra ahol egy farmon a legelésző tehenek között láttunk egy kisebb csapatot. Később az út mentén is láttunk néhányat, és pár méterre közel  tudtunk menni hozzájuk, majd elugráltak. Még ugyanezen a napon találkoztunk egy zöld kígyóval is. A tengerpart mentén sétáltunk egy ligetben, ahol átkúszott előttünk a járdán a kicsike. Világoszöld színű volt, és kb. 1 m hosszú. Fogalmam sincs milyen fajta, de nem tűnt veszélyesnek.
      Kicsit más téma, de ez is egy újabb tapasztalat. Vili minden este csinál nekünk gyümölcsturmixot, amihez értelem szerűen kell egy turmixgép. Vettünk is már, de mivel jeget is szokott tenni a turmixba, így rövid idő alatt tönkrement a gép. Mivel megvolt még a blokk róla, gondoltam teszek egy próbát, és visszaviszem. Az áruházban elkezdtem a mondatot, hogy van egy kis probléma, de a vevőszolgálatos a szavamba vágott, végig sem hallgatta mi a probléma, és anélkül hogy belenézett volna a dobozba, vagy kérte volna a blokkott, esetleg jótállási jegyet, adta vissza a gép árát. Igazából bármi lehetett volna a dobozban. Ezt nevezem vevőszolgálatnak. Még mindig meglepődök rajta, mennyire bizalmi alapon mennek itt a dolgok, és fel sem tételezik, hogy csalni vagy hazudni próbálna az ember. Ez azért jó érzés.
         Vilire visszatérve, ő is vett fel új szokásokat amióta itt vagyunk. A turmixkészítés mellet, ami az ő ötlete volt, minden nap elmosogat, segít takarítani, és néhány dolgot már meg is tud főzni. Ez igazán akkor volt nagy segítség, amikor suliba jártam, és sokat kellett tanulnom. Sok gondot vett le így a vállamról. A segítségnek meg is lett az eredménye, mert mindegyik vizsgámra a legjobb minősítést kaptam (itt HD-nek nevezik), tehát kitűnő lettem. Ennek azért örültem leginkább, mert így továbbra is kapok ösztöndíjat, ami nagy segítség anyagilag.