2013. augusztus 19., hétfő

Autó, lakás, munka

      Sok idő eltelt, mióta utoljára írtam. Ennek több oka is van. Egyrészt nagyon sűrű volt az életünk, emellett 2 hétig nem volt itthon internetünk. Most már nagyjából helyre állt az életünk, így egy kicsit fel tudunk lélegezni.  Az elmúlt időszakban vettünk egy autót, találtunk egy saját albérletet, és Vili is elkezdett dolgozni egy asztalos műhelyben. Igazából lépésről lépésre haladtunk, és egyszerre egy dologra fókuszáltunk. Kb. 1 hétig tartott az autó kiválasztása, és megvétele. Hosszas keresgélés után (gumtree) jó áron sikerült kifogni egy Ford Focust. Igaz kellett még költeni rá, mert műszakilag nem volt teljesen ok. az autó, de még így is megérte az árát. Az átíratást kb. 5 perc alatt sikerült elintézni. Itt Ausztráliában nincs forgalmija az autónak. Regisztrációs díjat kell fizetni évente, vagy fél évente, és az ezt igazoló matricát kell kiragasztani a szélvédőre. Műszaki vizsgát is csak akkor kell csináltatni, mielőtt el akarja valaki adni az autót. A kötelező biztosítás hasonlóan működik mint otthon. Online, az interneten gyorsan meg lehet kötni. Nagyon szeretem, hogy itt a hivatalos ügyeket viszonylag gyorsan és egyszerűen el lehet intézni. Érdekes és hasznos szolgáltatás érhető el az interneten,(www.ppsr.gov.au), ami segítségével ( az alvázszám alapján) le lehet ellenőrizni az autót (vásárlás előtt), hogy  volt- e totálkáros, nem lopott-e, vagy van-e rajt hiteltartozás.  Kb. 12$-ba kerül, de legalább nyugodtabb szívvel veszi meg az ember a kiszemelt kocsit.
Egyszóval most már van autónk, amire elég nagy szükség van errefelé. Könnyebb a nagyobb vásárlásokat intézni, plusz sok szép helyre el lehet jutni kirándulás céljából. A benzin ára olcsóbb, mint otthon (150-160$), szerencsére. A költözködést, ami ugyan csak nem volt egyszerű, nem is tudom hogyan oldottuk volna meg autó nélkül.  Kb. 3 napunk volt rá, hogy minden szükséges dolgot (bútor, berendezés, stb.) beszerezzünk a bútorozatlan albérletünkbe, amiben ismerőseink is sokat segítettek.

   A lakásbérlés is teljesen máshogy működik, mint Magyarországon. Először is a kiadó lakásokat csak a meghirdetett időpontokban lehet megnézni, amit ingatlanügynökök intéznek. Ha tetszik a lakás, akkor egy csomó papírt ki kell tölteni, és be kell adni a jelentkezést az ügynökségnek. Végül a jelentkezők közül a tulaj, a papírok alapján, és az ügynök segítségével eldönti, hogy ki lesz az a szerencsés, aki megkaphatja a lakást. Mi 3 helyre adtuk be a papírokat, mire kiválasztottak minket. Szerencsére nagyon jó helyen vagyunk, mert közel van a vasút (kb. 5 perc), a gyerekek sulija, és boltok is találhatók innen kb. 200 m-re.

   Idő közben Vili is el tudott helyezkedni asztalosként, egy asztalos műhelyben. Sok új dolgot lát és tapasztal, ezért egyre jobban tetszik neki. Az álláskereséssel kapcsolatban itt is az a tapasztalatunk, hogy legkönnyebben ismerős segítségével, ajánlás alapján lehet munkát találni. Vilinek is egy itteni magyar ismerősünk szólt, és segített kapcsolatba lépni a jelenlegi asztalos vállalkozóval. Így elég nagy szerencsénk volt. Hiába, a kapcsolati tőke mindenhol sokat számít.


   Röpke 2 hónap után összegezhetjük, hogy nagyjából teljesítettük az első 3 hónapos tervet, amit kitűztünk magunk elé. Gyerekek továbbra is szeretik a sulit. Nóri valamelyik nap már beszélgetni is kezdett egy eladóval angolul, aminek nagyon örültem. Van már pár jó ismerősünk, és barátságok is vannak már kialakulóban. Az egyetemen továbbra is sok a tanulni való, de szerencsére jól veszem az akadályokat.  Az időjárás már kb. 2 hete kifogástalan (25-26 fok) . Nagyon jó hogy sokat süt a nap, ilyenkor jobb az ember hangulata, és nagyon szép a város is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése