2013. szeptember 18., szerda

Új szokások

    Ha az ember új környezetbe kerül, természetes hogy a megváltozott körülmények és emberek hatással vannak rá. Így van ez a mi esetünkben is. Új szokásokat és rutinokat építettünk ki, ami nagy mértékben befolyásolta például az étkezésünket. Szerencsére pozitív irányba. Én személy szerint nagyon szeretek új ételeket kipróbálni, és itt bőven van alkalmunk rá. Először kóstoltunk szusit, avokádót, rizspapírt, vegemite-t (ami egy helyi szendvicskrém-szerűség), bazsalikomos pesto-t, mogyoróvajat, édes burgonyát, kókusz chipset, csak hogy párat említsek. Jelenlegi aktuális kedvencem az avokádó. Minden nap eszek legalább egyet, leginkább avokádókrém formájában. Nagyon egyszerű elkészíteni. Villával összenyomkodom a meghámozott és kimagozott puha avokádót, reszelek hozzá 1 gerezd fokhagymát, majd kikeverem egy kis sóval és majonézzel. Pirított kenyérrel isteni. További receptek itt találhatók. Emellett hetente minimum 2x eszünk halat is, aminek nagyon örülök. Mivel a marhahús itt az egyik legolcsóbb hústípus, ezért ezt is gyakrabban fogyasztjuk. Egyszóval változatosabban és kiegyensúlyozottabban táplálkozunk. Még nem vettünk szobamérleget, de lazábbak ránk a ruháink, így szerintem a súlyunk is csökkent némileg. Érdekes, hogy a kristálycukor kevésbé édes, és  barnás színű. Ha nem tévedek, akkor nyers (azaz nem finomított) nádcukor. A só is kevésbé savas, és az íze is kicsit más, amit először nehezebben tudtam megszokni. 
      Persze nem csak az étkezésünk változott. Mivel már van autónk, így könnyebben tudunk mozogni. Ezért a heti munka és tanulás után minden vasárnap kirándulunk valahová. Elég nagy az ország, ezért van mit bőven felfedezni. Tegnap már kénytelenek voltunk egy GPS-t is venni, mert párszor elkeveredtünk a belvárosban, ami elég stresszes volt. Jelenleg éppen Brisbane fesztivál van a városban, ami 3 hétig tart. Sok rendezvény, élő koncertek, minden este 3x lézershow a folyóparton, plusz tűzijáték színesíti a programot. A műsorok között találtam egy magyar zenekart is, itt. Úgy hallottam hogy fog nyílni egy magyar étterem is a városban, de erről még nem tudok részleteket. Annyit tudok hogy van egy magyar lángossütő, aki hétvégenként az egyik nagy piacon, illetve különböző rendezvényeken szokott feltűnni. Egy ideje már tervezzük hogy elmegyünk a piacra ( ami állítólag nagyon megéri), de valahogy mindig elmaradt.
      Másik dolog amihez hozzá kellet szoknunk, az az itteni élővilág. Az utcákon sokféle madárral, és  papagájokkal lehet találkozni. Többek között az ún. magpie madárral is, ami előszeretettel támad bicikliseket. Most 1-2 hónapig van egy időszak, amikor védik a tojásaikat, és ha valaki a közelébe téved, akkor nekirepül,  néha meg is csípi a járókelőket, vagy bicikliseket. Engem is megijesztett már egy , de csak rikácsolt és nagyon közel repült hozzám. Ennek ellenére eléggé megijedtem.  Parkokban sokszor előfordulnak különféle gyíkok, leguánok, akik nagyon békések. Valamelyik nap Vili párnája alatt is találtam egy 2 cm-es kilapult gekkót. "Kicsit " meglepődtem. Kétszer találkoztunk már reggel a konyhában hatalmas (kb. 5cm) csótánnyal is. Szerencsére nem szaladt, csak üldögélt egy helyben, így le tudtuk csapni. Egy nagyobb pókot is láttunk már a sarokban, de az nem volt vészes. Kint a parkokban a bokrok között azonban lehet látni méretes példányokat is. Mostanra már teljesen megszoktam, és elfogadom ezeknek az élőlényeknek a jelenlétét, bár mielőtt kijöttünk, ez volt a legnagyobb félelmem. Igazából még szebbé és érdekesebbé teszik a környezetünket.
Kenguruval és koalával sajnos még nem találkoztunk, de ami késik az nem múlik...


(saját fotó egy parkban)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése